
A BioKlinika asszisztensei
Benedek Emőke
A gyógynövények mindig is fontos szerepet töltöttek be az életemben, mivel igen soknak már gyerekként megismerhettem jótékony hatását. A családunk összes tagja használja és alkalmazza nagy részüket, valamilyen formában – pl. teaként, kenőcsként, fürdővízként stb.- Jómagam egy erdélyi falucskában nőttem fel, ahol a mai napig szinte bárhol megtalálhatóak ezek a növények.
A gyógynövények mellett az Erdélyi-szigethegységben fellelhető gombákat is jól ismerem, így ha tehetem szabadidőmben gombászni is eljárok. Valójában a természet kincsei iránti érdeklődésemet nagymamámnak köszönhetem, aki kezdetben sokat mesélt nekem ezekről a dolgokról, hogy meglegyen az elméleti tudásom. Később a tanultakat gyakorlatba ültettük, ami a mai napig jó érzéssel tölt el, mivel azon felül, hogy elsajátítottam a benne rejlő tudást, jókat sétáltunk, beszélgettünk és ami legfontosabb, hogy a természetben lehettünk együtt.
2019-ben végeztem Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, azon belül a Földrajz Karon. Az egyetemi évek alatt betekintést nyertem a természet világába, mely által még jobban elkezdtem érdeklődni a természeti adottságok iránt, nagyon sok helyen jártam, mint például: ökotúrákon, tanösvényeken, biogazdaságokban, majorokban, alpesi tájakon. Ahogy egyre tágabb körökben mozogtam a természetet illetően, elkezdtem foglalkozni a környezetvédelemmel és a területfejlesztéssel. Ezt követően, ahogy lenni szokás, az ember visszatér a kezdetekhez. A BioKlinika, és a Bihar Kincse termékcsalád által visszatértem a gyógynövényekhez, pontosabban a Bihar hegységben szedett gyógynövényekhez, melyeket nagymamám által már gyerekként megismertem.
A környezetvédelemmel kapcsolatban fontosnak tartom az elévült, vagy kidobásra szánt dolgok újrahasznosítását, valamint a megújuló energiaforrások használatát/alkalmazását.
A Csabai BioKlinika és NatúrPatika asszisztenseként szeretettel várok mindenkit üzletünkbe!

Kissné Gyurkó Ágnes
A természetgyógyászat, a gyógynövények világa sokáig nem volt az életem része. Amikor édesanyám egyik álma megvalósulhatott, és megnyithatta Békéscsabán a BioKlinikát, ahol természetgyógyászok dolgoztak, számomra ismeretlen - sokszor misztikusnak tűnő – eszközök, és gyógynövények hada sorakozott a polcokon, sokáig csak mosolyogtam rajta.
2004-ben végeztem az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán szomatopedagógus és tanulásban akadályozottak pedagógiája szakon. Nagy lelkesedéssel, és szeretettel vetettem bele magam a munkába, nagyon élveztem a gyermekekkel a közös órákat. Le is szakvizsgáztam néhány éven belül. Elsősorban mozgáskorlátozott tanulók egyéni mozgásfejlesztését végeztem, ami később kiegészült az óvodás korosztály ellátásával is.
2009-ben megszületett kisfiam, majd 2013-ban kislányom is. Az otthon – GYED-en, GYES-en – töltött évek alatt sokszor sétáltunk be a BioKlinikára, és mindig éreztem, hogy jó ott lenni, vonzott a közeg, egyre érdeklődőbben figyeltem az ott zajló munkát. Egyre inkább erősödött bennem az érzés, hogy tetszik „ez a világ”.
A gyermekeim közösségbe kerülése után egyre nagyobb szerepet vállaltam a háttérmunkálatokban, lassan belekóstoltam az üzletvezetés rejtelmeibe, és személyesen megismerkedtem gyógyítóinkkal is. Sőt, saját bőrömön is megtapasztaltam milyen csodálatos tudás van birtokukban. A gyógynövények is kezdtek meggyőzni, vásárlóinktól hallottam a pozitív visszajelzéseket. Vállalkozásunk új oldala, a Bihar Kincse gyógynövényteák magyarországi forgalmazásának bevezetése, megszervezése már szüleimmel karöltve közös munkaként valósult meg. Nagyon nagy élmény a mai napig, mikor felhívnak, írnak nekünk elégedett megrendelőink, és beszámolnak a gyógynövényteáink pozitív hatásairól.
Természetesen családomban is elkezdtem ezeket a kincseket alkalmazni. Korábban gyakran betegeskedő, éjszakánként befulladó kisfiam ma már nagyon ritkán betegszik meg, fulladásos rohamainak nyoma sincs, lánykám óvodakezdése is hiányzások nélkül zajlik. Kell ennél nagyobb motiváció egy anyának?
2016-ban nehéz döntést kellett meghozzak. Már nem tudtam a gyógypedagógusi pályámat, és a Csabai BioKlinika teendőit maradéktalanul ellátni, túl soknak bizonyult a családi élet mellett. Végül úgy döntöttem, hogy a BioKlinika kis csapatát igyekszem erősíteni, és ezen a csatornán keresztül próbálok segíteni a hozzánk betérőknek.
Szeretettel várom kedves vendégeinket!