
Gyógymasszőr
Fekete Editnek hívnak, két gyermek édesanyja vagyok.
2019-ben indultam el a masszőrködés útján, amikor beiratkoztam a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium kétéves, Gyógymasszőr OKJ-s képzésére. Egy új világ nyílt meg előttem, a két év minden percét élveztem a kiváló tanáraimnak köszönhetően. 2021. májusában, sikeres vizsgát tettem jeles eredménnyel.
Eleinte a családomon gyakoroltam, majd a barátaimon. Később a munkatársaim kértek segítséget tőlem, majd egyre bővült a kör, és mivel a szenvedélyem lett a masszőr szakma, illetve a pozitív visszajelzések is sorban érkeztek, most már másodállásban igyekszem itt is helytállni.
Tanfolyam keretein belül elsajátítottam, a köpölyözés technikáját is, majd azt beépítettem a kezeléseimbe. Hiszem, hogy a kezelést mindig a hozzám forduló vendég fizikai, lelki állapotának megfelelően kell felépíteni. Fontosnak tartom, hogy azt az adott időt, amely rendelkezésemre áll, amelyet a vendégemmel tölthetek csak ráfigyelve, ráhangolódva igyekezzek kitölteni.
A Csabai Bioklinika munkatársai nyomon követték a kezdeti szárnypróbálgatásaimat, így immár náluk várom vendégeimet, hálás vagyok, hogy a segítőjük lehetek.
Nagy szeretettel várom vendégeimet, akik gyógymasszázsra vágynak!