Dávid Gréta

72035984_10212047475621856_5310766480713842688_o

Tibeti hangtál terápia


Dávid Gréta vagyok, Békéscsabán élek Békés megyében, békésen.

1981 nyarán láttam meg a napvilágot Gyomán, ebéd után nem sokkal. 2003-ban végeztem az ELTE Főiskolai karán, mint közegészségügyi-járványügyi felügyelő. Még ebben az évben az ÁNTSz-nél helyezkedtem el Békéscsabán, majd 2009-től átszervezések miatt az Élelmiszerlánc-biztonsági hivatalhoz kerültem és ott folytatom az ellenőri munkámat, még ma is.

Az ezotériát nem sokkal munkába állásom után kezdtem megismerni az asztrológián keresztül. Rendkívül érdekes tudománynak tartottam (tartom most is), innentől kezdve mindent elolvastam, ami érdekelt és beépítettem a tudást a mindennapjaimba, melyből rengeteg megélés, felismerés "emlékezés" és tapasztalás lett - ami persze sosem ér véget.

2012-től egy igen nehéz élethelyzet miatt felgyorsult a tanulásom, és attól kezdve tanfolyami keretek között szívtam magamba a spirituális tanokat a R.A.I. -on keresztül, így kaptam Reiki mesteri, Aktív szellemgyógyászati, Angyalkommunikációs, AROLO TIFAR és egyiptomi beavatásokat. 2015-ben Esszénus Mesterré avattak, ami egy csodálatos élmény volt számomra.

Mottónk: Segíteni, tanítani, gyógyítani

Előszeretettel használtam problémás kérdésekben a Ji Kinget, a Biologikát, az angyalkártyákat, a számmisztikát, figyelem a jeleket, tudatosítom az üzenteket...mert tudom, hogy segítőim körülöttem vannak és bízhatok bennük. Mindig segítenek. Nemcsak nekem, hanem mindenkinek! Csak kérni kell :-) Nagyon sokfélék vagyunk és ami jó egyikünknek, az kevés a másikunknak. Mindig is azt gondoltam, hogy segíteni igazán úgy lehet, ha személyre szabott egy terápiás módszer és illeszkedik az egyénhez.

A tibeti hangtálakkal 2014-ben ismerkedtem meg, és a szerelem tanfolyamba torkollott... Megvásároltam egy csakra szettet, ami 5 különféle méretű és 5 különböző varázslatos, búgó, pulzáló hangú, csontig hatoló tálat jelentett. Eleinte óvatosan ismerkedtem a dologgal, majd ellenállhatatlan vágyat kezdtem az iránt érezni, hogy ezt másokkal megosszam és hangfürdőket kezdtem szervezni. Jó látni, ahogy ellazulnak az emberek, elfelejtik a gondjaikat és bizseregve ébredeznek - a nyugalom napokig is eltarthat. Fontosnak tartom, hogy a mai extrém stresszes hétköznapokban legyen olyan lehetőség az emberek számára, ami egy fantasztikus hang és rezgés élményen keresztül oldja ki az érzelmi zárlataikat, csökkenti a stresszt és emeli a hétköznapokat. Itt tényleg csak hátra kell dőlni és élvezni a tibeti hangtálak által nyújtott meditatív lebegést. A munka a rezgéseké! Rendszeres hangfürdőzéssel elérhetjük, hogy nem a körülmények harcolják ki azt, hogy végre változzunk, hanem szelíden, MI MAGUNK változunk meg, így a körülményeink is változhatnak velünk együtt. Napi szinten ápoljuk a testünket, szép ruhákba öltöztetjük, krémekkel kenegetjük...... Akkor a lelkünk és szellemünk frissen tartása, ápolása miért nem fontos?

2018. januárjában bővítettem az alap csakra-szettemet - a teljes tematika végzéséhez szükséges - 11, majd szeptemberben 19 hangtálra, ami lehetővé teszi, hogy a módszer a lehető leghatékonyabb lehessen. A tálak maximális nagyságúak, ami azt jelenti, hogy a lehető legnagyobb méretűek, ennél nagyobb tálakat szükségtelen alkalmazni. A talpnál lévő 6,5 kg-os, a többi mérete ehhez van beállítva.

Folyamatosan végzem a teljes tematikát és hihetetlen, hogy már egy alkalom is mekkora változást tud elérni fizikai és mentális szinten is! Az embert, mint bonyolult rendszert egy időpontban az összes "problémás területre" kezeli, így kevés számú alkalom nagy eredményeket adhat - ha hagyjuk. És nemcsak old bennünket, hanem tölt is jótékony rezgésekkel.

A hangfürdőkhöz használt hangszerkészletemet szeretem bővíteni, mert minden hangszer csodálatos és igazi élmény! Beszereztem egy 40 cm átmérőjű, 6,5 kg-os hangtálat is, ami alkalmas arra, hogy beleálljunk 2 lábbal és az egész testünkön érezhessük a rezgéseket. Így már álló kezeléseket is tudok végezni, ami a derékfájdalmakat nagyon gyorsan és hatékonyan tudja csillapítani. Ezt mindig viszem a hangfürdőkre, ugyanis kihagyhatatlan élmény egy kicsit beleállni és rezegni!

Kiemelném a Koshit, ami a kedvenc hangszerem. Bambusz furnérból készítik, 8 db fém rudacskát forrasztanak benne össze ezüsttel és a harangban egy üveg nyelv van. A 4 elemre hangolt a hangzása, mennyei hangszer. Ha szívterünkből szólaltatjuk meg, varázslat és csodák születnek!

Ha egyszer meghallod a tálak hangját, tapasztalod a hatásukat, sosem feleded Őket!

A tanulás holtig tart.........A Spirituális Választechnikával (SVT) 2018. februárjában ismerkedtem meg, majd októberben az alap, novemberben a haladó fokozatot végeztem el, és megérkeztem egy új világba. Abba, amelyre már oly régóta vágytam..... Aki napi szinten dolgozik az SVT módszerével önMAGán, és az Isteni vezettetést választja, kinyilvánítja a Szívében, hogy a legfőbb jó szerint éli a mindennapjait, az biztos lehet benne, hogy már nem fog kerülőutakon járni. Elindul azon az úton, melyet a lélek azért választott ki, hogy a lehető leghamarabb visszataláljon a Forráshoz, Istenhez/SZELLEMhez. Minden nap ezt választom, minden napom úgy indul, hogy a vezettetést választom. Hiszek és bízok abban, hogy a segítség megadatik és minden értem történik és nem ellenem - legyen az bármilyen. Mert az ember Istentől való, Isten része, az örök Fény és Bölcsesség, melynek fizikai levetülései vagyunk. Ennél fogva Isten csakis a legjobbat szánja nekünk. Hogy ezt mi mekkora mértékben tudjuk megengedni, az a lélek életei során megszerzett tapasztalataitól függ. Hogy mennyit vagyunk hajlandók beengedni az életünkbe, ebből a sok Csodából, azt a tudatunk határozza meg: mennyit szűr ki a Csodákból és azt is, hogy mennyire tudjuk megengedni az Isteni energia rajtunk keresztüli megnyilvánulását nap, mint nap.

A célom ez. Az SVT-vel végzett munka, a hangtálak, a Koshi ezért szólalnak meg. Hogy az ember, mely spiriutális lény, az életről-életre inkarnálódó, tapasztatatokat gyűjtő lélek vállalja a felelősséget az életéért és azért, hogy az életét ő teremti gondolataival, érzelmeivel. A lehető legrövidebb úton jusson vissza a Forrásához a legfőbb jó szerint.

Szeretettel várlak hangterápiával és Spirituális Választechnikával egy helyen, Békéscsabán!

Gréta

Milyen módszerekkel segíthet BioKlinikánkon Gréta?

Egyéni tibeti hangtáltechnika - csakraharmonizálás, vagy teljes kezelés

Csoportos hangfürdő